Elutasította az ügyészség Karácsony Gergely gyanúsítás elleni panaszát a Pride-ügyben
Pedig a főpolgármester szerint alaptalan a gyanúsítás, mert az önkormányzati rendezvényekre nem vonatkozik a gyülekezési törvény.
Pedig a főpolgármester szerint alaptalan a gyanúsítás, mert az önkormányzati rendezvényekre nem vonatkozik a gyülekezési törvény.
A főpolgármester szerint azonnali vizsgálatra van szükség azután, hogy két nap alatt két buszban is tűz keletkezett.
Újabb fronton kezdett zavarba ejtő szélmalomharcba a Fradi elnöke.
Úgy tűnik, Budapest várhat, míg vége van a nyárnak. Kiss Ambrus szerint a korábbi ígéret úgy szólt, hogy a kormány július közepén tárgyalja a megoldási javaslatot a pénzügyi helyzetük rendezésére, de úgy látják, nem történt előrelépés.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc Pokémon is felbukkan – gyanúsítottként hallgatták ki pénteken Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét a Pride megszervezése miatt. Videós beszámolónk az eseményről.
Közzétették a főpolgármester szó szerinti vallomását, amelyben a gyanúsítást nem ismerte el, de ennél többet is mondott – például a hatalom gyakorlóiról, politikai utasításokról, szabadságról, szerelemről és büszkeségről.
Véget ért Karácsony Gergely gyanúsítotti kihallgatása a Nemzeti Nyomozó Iroda épületében a Pride-felvonulás miatt. Mielőtt bement, a főpolgármester azt mondta, nem lehet betiltani sem a szabadságot, sem a szerelmet. Miután kijött, arról beszélt, hogy szerinte a gyanúsításának nincs alapja, ezért az ellen panasszal élt.
A politikus szerint korábban már megállapodtak az útvonalról, de a rendőrség végül az utcából is kitiltotta a szolidaritási demonstráció résztvevőit.
Az ember vegyen fel rendes ruhát, ha kihallgatásra megy.
A főpolgármester tudomása szerint a felvonulást szervező alapítvány munkatársait nem keresték a hatóságok.
Reagált a főpolgármester arra, hogy távozott Mészáros Lőrinc V-Hídjának vezérigazgatója: emlékeztetett, hogy Vitézy Dávidot három évvel ezelőtt együtt fotózták le vele. Vitézy szerint Karácsony csak megsértődött, ezért folytatja a kampányban tapasztalt hazudozást, rágalmazást.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.
A Tisza Párt elnöke szerint a hatóságok foglalkozhatnának akár a Magyar Nemzeti Bank kirablásával is, és őrizetbe vehetnék az elkövetőket.
A Szivárvány Misszió Alapítványt – mint a rendezvény másik szervezőjét – eddig semmilyen formában nem keresték a hatóságok.
„A teljesen kamu Városháza-ügyben olyan hangosan harsogott a Fidesz, most hova lett a nagy buzgóság? Mi lesz a következő? Az Országházban is nyílik majd skybar?” – írta ki Facebook-oldalára a főpolgármester, miután kiderült, a kormány számtalan ikonikus ingatlanon túladna.
Folytatódik a Gellért-hegyi Szabadság-szobor megkeresztelésével kapcsolatos vita.
A hétvégén zárva marad az Óbudai-sziget, mert még nem végeztek a balesetveszély elhárításával.
Strasbourgba utazott kedden Karácsony Gergely, aki találkozott az Európai Bizottság elnökével, a költségvetésért felelős uniós biztossal és saját pártcsaládja, a Zöldek képviselőivel, utóbbiakkal közös sajtótájékoztatót tartott szerdán.
A Zöldek frakcióülésén hatalmas ováció fogadta a Budapest Pride mellett kiálló főpolgármestert.